Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

Az évnek ebben a szakaszában mindig két dolog történik: visszatekintünk azokra a dolgokra, amelyek megváltoztak, és igyekszünk előre megjósolni az új évben bekövetkező változásokat is.

Mindkét fent említett dolog átgondolása elengedhetetlen, amikor a 2015 évre vonatkozó keresőoptimalizálási stratégiáját tervezi meg, de ezeken kívül is még nagyon sok fontos teendője maradt.

Ugyanis ekkor minden lelassul mind a cégek oldaláról, mind a cégen belül, amelynek köszönhetően lesz egy kis ideje kigondolni, hogy mi legyen a következő lépés ahelyett, hogy folyamatosan próbál lépést tartani versenytársaival vagy megelőzni őket, ahogy azt az év 11 hónapjában teszi. Tehát amikor belekezd a 2015-ös keresőoptimalizálási terv elkészítésébe, fogadja meg az alábbi hét tanácsot, és így biztosan erősen kezdéssel indítja majd a következő évet.

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

Minden egyes évben lehet hallani vészjósló hangokat a keresőoptimalizálás haláláról vagy annak olyan alapvető megváltozásáról, hogy ma már teljesen más, mint amilyen régen volt. Általában az ilyen kijelentések rövidlátóak.

Semmi sem áll távolabb az igazságtól.

A keresőoptimalizálás (még mindig) nem halott és addig a napig nem is lesz az, amíg a keresők már nem tudnak jelentős forgalmat a weblapokhoz irányítani (ami nagyon-nagyon hosszú ideig még nem fog bekövetkezni, ha egyáltalán valaha be fog).

Azonkívül, néhány apró kivételtől eltekintve, az egyetlen dolog, ami megváltozott a keresőoptimalizálás terén a véleményem szerint az, hogy a keresőrobotok egyre jobbak a saját szabályaik betartatását illetően. Így azokat, akik inkább a rövidebb utat választják vagy olyan módszereket, amiket a legkevésbé sem tekinthetünk ajánlott eljárásnak, rákényszerítik a saját szabályaikhoz való alkalmazkodásra. Szomorú tény, de sajnos sokan vannak ilyenek.

A keresőoptimalizálás a digitálismarketing területének egyik legfontosabb alkotóeleme, és a hosszútávú sikerhez ugyanolyan úton lehet eljutni, ahogy mindig is.

Alkategóriák

Weboldal készítés és keresőoptimalizálás
Telefon: +36706041970
Email: info@fjood.hu





Áraink tájékoztató jellegűek, az árváltoztatás jogát fenntartjuk.